Huszonegyedik rész (Heidi)

Nem akartam elhinni, amit Eric mondott - amiért megjutalmaztam egy vállon csapással. Tuti, hogy csak szórakozott velem. Mit keresne itt Alex? És amúgy sem a pasim! (Álom, édes álom...)
- Jeff. - szóltam a főnökömnek.
- Tessék.
- Hogy néz ki?
- Magas, izmos, fekete hajú, és... sárga a szeme? Biztos csak kontaklencse... De miért?
- Á, semmi, csak úgy kérdeztem.
- Minek? Úgyis fogod látni, hiszen te avatod be az itteni dolgokba.
- Tudom.
- Hát, akkor jó szórakozást! - mondta Jeff, és elindult felfelé.
Én is elindultam. Tényleg Alex volt. Visszanéztem Jeffre, és ő csak mosolygott. A szememmel villámokat szórtam felé.
- Miért nézel olyan csúnyán a főnöködre? - kérdezte Alex, amikor odaértem hozzá.
- Mert utálom! - mondtam mérgesen.
- És miért? Ha szabad megkérdeznem...
- Azét, mert tudja, hogy utálom az ilyen 'beavatós körbevezetést', meg minden ilyen hülyeséget. Plusz eddig úgy volt, hogy Eric is segít, de megmondta Jeffnek, hogy nem akarja ezt csinálni, és mivel Jeff halálosan bele van zúgva Ericbe - ennél a résznél elfintorodtam - így sikerült kimentenie magát. Nyugi, nem miattad van! - tettem hozzá gyorsan. - De, hogy kerülsz ide? Nem nézné ki belőled az ember, hogy irodákban ücsörögsz, vagy valami ilyesmi.
- Ez bonyolult dolog...Meg aztán... kell a változás.
- Sejtettem. És, hogy vagy? Milyen volt az elmúlt pár hét?
- Őszintén?
- Aha.
- Borzalmas. Ne akard tudni! És neked?
- Nekem sem volt valami fényes...
- Á... az nem jó.
Valamiért zavarban voltam.
- Tudod... - kezdte Alex - Nem muszáj körbevezetned, meg minden. Rájövök a dolgokra magamtól is...
- Jaj, nem azért mondtam! Szívesen csinálom! - Égett a fejem. Nem akartam, hogy ez legyen... Alex felvonta a szemöldökét - Úgy értem... ha másról lenne szó, tuti dúlnék-fúlnék, meg minden. De téged már ismerlek. Vagyis, hát...
- Oké, értem. - mondta angyalian mosolyogva - Öhm... nem... szóval lenne kedved... ezeket a munkával kapcsolatos dolgokat megbeszélni... egy vacsora mellett?
- Üzleti vacsora? - kérdeztem.
Sok mindent éreztem egyszerre. Meglepődöttséget, zavart, kétkedést, és boldogságot.
- Öhm... lehet az is - mondta Alex a földet bámulva.
Zavarban volt. Zavarban? Ő? Soha az életben nem gondoltam volna, hogy bármivel zavarba is lehetne hozni egy olyan embert, mint ő.
Úgy éreztem, előbújt belőlem a kisördög. Kíváncsi voltam, hogy lehet-e még ennél is nagyobb zavarban, így tovább feszítettem a húrt nála. Meglepődtem magamon. Más esetben ilyenkor fülig pirulnék.
- Miért? Mi lehetne még? - kérdeztem.
- Hát... nem is tudom. Te mit szeretnél? - nézett fel rám. - Mi legyen?
- Te mire gondolsz? - nagyon belejöttem.
Szegényt már sajnáltam. Olyan vörös volt a feje, mint Carla festett tűzpiros haja.
- Randi? - inkább volt kérdés, mint kijelentés.
- Örömmel. - mondtam mosolyogva, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Akkor hétre érted megyek -  mondta,és már jóval magabiztosabb volt, és a feje is visszanyerte eredeti színét...