Huszonhatodik rész (Alex)

Egy darabig csak néztünk egymás szemébe. Aztán megcsókoltam. Csodálatos volt. Még sosem éreztem ilyet. Olyan volt, mintha szikrák pattogtak volna körülöttünk. Az ajka nagyon puha és édes volt. Akár órákig is képes lettem volna csókolni őt. Elhúzódtam...volna, de nem engedte. Kicsit belemosolyogtam.
Ez volt életem egyik legszebb éjszakája...
Úristen! Mióta beszélek így? Azt hiszem, a szerelem elvette az eszemet...
Mikor felébredtem, Heidi nem volt sehol. Megrémültem. Aztán meghallottam, hogy folyik a víz. Biztos fürdik.
Jó kedvem volt. Úgy döntöttem meglepem - bár, lehet, hogy ijesztés lesz belőle véletlenül.
Bementem a fürdőbe. Vagyis csak az ajtóig. Az ajtóban megálltam.
Mikor végzett, már nyitotta a zuhanyzó ajtaját, amikor felkaptam a törölközőt, és odaléptem.
- Tessék.- nyújtottam oda neki mosolyogva.
- Köszönöm. - vette el. Először meglepődött, de elmosolyodott. Kicsit hátrébb mentem. Heidi maga köré terítette, és kilépett. Mézszőke haját az egyik vállán előresimította. Vizes volt, így sötétebb is. A bőre csillogott a vízcseppektől.
- Gyönyörű vagy! - mondtam, és magamhoz húztam, mikor elment volna mellettem.
- Te pedig nagyon édes. De...tudod, még most sem érzem magam teljesen jól. Sajnos eléggé fáj...itt.- mutatott a vállára - ...és itt...- most a nyakára - ...de leginkább itt.- végül a szájára.
Ahova mutatott, mindenhova adtam neki egy gyógypuszit.
- Tegnap óta elég sokat vigyorogsz...- mondtam - megtudhatom az okát?
- Semmi különös. Csak boldog vagyok.
- Az jó, mert én is.
Mikor Heidi felöltözött, kimentünk a konyhába enni. Leültettem az egyik székre, és nekiláttam a főzésnek.
- Kész főnyeremény vagy.- szólalt meg egyszer csak.
- Miért? - kérdeztem.
- Úgy látszik még főzni is tudsz. van valami, amit nem tudsz?
- Ó, de még mennyi minden... - jelent meg Chris. - ha te azt tudnád...- Odaállt mellém.- Állítólag - folytatta - a nőkkel sem tud bánni, de ezt kivételesen nehezen tudom elhinni.
- Miért? - kérdezte Heidi.
- Csak rád kell nézni. Úgy vigyorogsz, mint egy vadalma. - mondta, mire Heidi felnevetett, tőlem pedig kapott Chris egy jókora taslit.
- Áú! Ezt most miért?
- Mert modortalan vagy. Egy hölggyel beszélsz, ne feledd! - hallottuk Ian hangját az ajtóból.
- Na jó, én megyek is. - mondta színpadiasan Chris, de az ajtóból még visszaszólt - Amúgy Chris voltam. Örülök, hogy megismerhettelek, Heidi! - majd kiment.
- Vicces egy fickó. - jegyezte meg Heidi, mikor Ian is elment.
- Az. De néha már idegesítő.
- Olyannak tűntök, mint egy nagy család. Ti a rakoncátlan kölykök, Ian pedig az apuka, aki mindenre figyel.
Ezen elmosolyodtam.
- Szereted a rántottát, ugye? - kérdeztem.
- Igen.
- Akkor jó. Tessék. Jó étvágyat! - mondtam, és elé raktam.
- Te nem eszel?
- Nem. Elvagyok nélküle is.
- Hogy bírod így, hogy ilyen keveset eszel?
- Mi mindannyian ilyen keveset eszünk. Nekünk nem szükséges sok étel. De Alex és Ian még nálunk is kevesebbet esznek. - szólt be az ajtón James. - Jó étvágyat. Erről jut eszembe. Philip mondta, hogy voltatok az étteremben. Remélem tetszett.- mondta Heidinek.
- Igen, nagyon tetszett!
- Akkor jó. - mosolygott rá, majd komoly képpel hozzám fordult. - Jössz ki? Majd. Vagy inkább vele maradsz?
- Nem tudom. Majd meglátjuk, James. Amúgy... szerinted elmondjam?
- Mit? Ja...Ez a te döntésed! Ian is ezt mondaná, tudod.
- Bizony! - hallottuk Ian hangját, nem tudni honnan.
- Oké. - sóhajtottam.
James kiment, Heidi pedig felém fordult.
- Itt mindenki hall mindent? - kérdezte.
- Általában igen. De senkit se zavar. Nincsenek titkaink egymás előtt.
- Az jó... - mondta elgondolkozva.

Huszonötödik rész (Heidi)

- Gyere. - nyújtotta a kezét Alex. - Megmutatom merre van a szoba.
Megfogtam a kezét, és leugrottam az ágyról. Hirtelen rám tört egy késztetés, hogy érintsem meg az arcát.Csak egy pillanatra. Csak egy érintés. Nagyon szerettem volna, de úgy döntöttem, nem most.
Egy folyosón mentünk, ahol bekanyarodtunk jobbra. ott a második ajtón benyitott Alex, és bementünk.
A szobában mindent sötét színek uraltak. Leginkább a fekete, szürke, vagy a kék. Alex elengedte a kezemet - sajnos. Szívesen fogtam volna még. Akár örökre is, ha kell - ,és körbevezetett. Három részből állt. Egyikben egy ágy, és egy íróasztal volt. A másik egy fürdőszoba volt. A harmadik volt a legkisebb, egy gardróbszoba, aminek volt egy része, amit nem lehetett kinyitni. Nem kérdeztem meg, mi van ott, mivel, ha olyan lenne, elmondaná.
Az ágy hatalmas volt. (kb. kétszer akkora, mint az enyém, pedig azért az sem mondható éppenséggel kicsinek. Ezen legalább tízen elfértek volna...) Leültem rá.
Alex már ment volna. Épp nyitotta az ajtót, mikor rászóltam.
- Várj!
Megfordult, és rámnézett.
- Nem...nem maradnál? Nem akarok egyedül lenni, és az ágyon is tudunk osztozni bőven.
Egy darabig csak nézett, majd azt mondta:
- Akkor sajnos el kell viselned, hogy egy szál alsógatyában vagyok. - mosolyodott el.
- Volt már ennél ezerszer rosszabb dolog is, amit el kellett viselnem.
- Akkor...jó éjt. - mondta, és lekapcsolta a villanyt.
- Jó éjt. - mondtam én is, és felhúztam a lábam az ágyra, majd betakaróztam.
Éreztem, ahogy Alex alatt lesüllyed az ágy, ahogy lefeküdt.
Nem tudtam aludni. Először is azért, mert nem igazán voltam álmos. Másodszor pedig azért, mert a szívem úgy járt, mint a... nem is tudom... hát, majd kiugrott a helyéről. Hogy miért? Nos azért, mert szerettem Alexet, amit el is mondtam neki - na jó, csak utaltam rá - és most itt fekszik tőlem kb. egy karnyújtásnyira. Ez hihetetlen.
Háton feküdtem, amit csak tíz percig bírtam. Oldalra fordultam, de ezt sem bírtam sokáig. Egyszerűen nem tudtam elaludni.
- Alex. - suttogtam, és felé fordultam. - Alszol?
- Nem.
- Nem tudok aludni.
- Én sem.
Közelebb húzódtam hozzá. Erre felfigyelt, és ő is az oldalára fordult.
- Tudom, elég hülyén tudok időzíteni, de... - na, most ugrik a majom a vízbe! - Szeretlek! Teljes szívemből, és nem érdekel, hogy mi a munkád, vagy hogy ki vagy valójában... Nem érdekel semmi.
- Hát... ez tényleg elég fura időzítés ehhez, de... én is szeretlek - mondta, és a végén már csak olyan messze volt tőlem, hogy az orrunk pont nem ért össze.

_____________________________________________________

Sajnálom! Úgy érzem félnem kéne. :P Itt abbahagyni...

Huszonnegyedik rész (Alex)

Hát, ez elég hosszú részre sikerült, de sebaj! Remélem élvezni fogjátok ;)
____________________________________________________________

A kocsiban ültünk, amikor egyszer csak Heidi megszólalt.
- Nincs kedved sétálni egyet? - kérdezte, mikor egy park előtt mentünk el.
- De. - mondtam, és lekanyarodtam. A park szélénél leparkoltam a kocsival, és kiszálltunk.
Lassan, szinte andalogtunk a parkban. De ez most nem zavart, mert Heidivel voltam. (Máskülönben már rég megőrültem volna ettől a tempótól.)
- Tudod... teljesen más vagy, mint ahogy elképzeltelek...
Ezen meglepődtem.
- Miért, milyennek képzeltél?
- Hát...ha az ember rád néz...akkor egy nagydarab, és ijesztő fickót lát, akiről azt hinné, hogy milyen morc, és, hogy...milyen sokat eszik...- mondta mosolyogva.
- Hogy jön ide, hogy mennyit eszek? - kérdeztem én is mosolyogva.
- Úgy, hogy...olyan... nagy vagy! És olyan keveset eszel. Miből tartod fent magad? Tuti nem ebből a kevés kajából.
- Nem szoktam sokat enni. Nem azért, mert koplalok, vagy valami. Alapból... Szerinted milyen vagyok?
- Egy nagyon nagy és nagyon kedves ember. - mosolygott - Türelmes vagy, ügyes, és ha kell, harcias. Kész vagy megmenteni bárkit, aki bajban van. És, amit csak sejtek, az az, hogy... szerintem hűséges lehetsz, jó társ...Ja, és szeretsz hülyéskedni - tette hozzá, majd rám nézett.
- Hú...- mondtam - Ilyet sem mondtak még...
- Tényleg?
- Aham... Tudod, én olyan világban nőttem fel, ahol mindenki háborúzott mindenkivel, és mindenki utált mindenkit. Már nagyon fiatalon elküldtek harcolni. Ha ilyen gyerekkorod van, megtanulod, mi az a fegyelem, önkontroll, és mi az az igazi élet-halál harc...De, ahogy halad a kor, úgy húz magával, így lehet, hogy bizonyos dolgok elvesznek, értéktelenné válnak.
- Hm...Hány éves vagy?
Ez a kérdés meglepett. Nem számítottam rá.
- Több, mint te.
Egy darabig csöndben sétáltunk.
- Ugye nem azért jöttél oda a szerkesztőséghez, mert ott akarsz dolgozni? Valami más ok miatt.
Na, ez lepett meg  igazán!
- Honnan veszed? - kérdeztem.
- Nem vagyok hülye, Alex. Sose semmi miatt nem lennék képek elhinni, hogy ott akarsz dolgozni. Te nem az a típus vagy.
- Hát nem, tényleg nem...
Nem láttam értelmét letagadni, vagy hazudni. Heidi jó emberismerő. Úgyis rájönne.
- Elmondod mi a munkád? Vagy... nem lehet?
- Elmondanám. Ha lehetne...
- Értem.
- Szerintem... ez a világ nagyon el lett cseszve. Folyton háborúk dúlnak, hol ezért, hol azért. Van, hogy tök értelmetlen dolgok miatt, esetleg azért, mert egy szerencsétlen ember eltolt valamit. Na meg, ott van a szuper fejlődés. oké. Jó, hogy fejlődünk, meg minden, de ne ennyire. Már annyi mindent feltaláltak, amitől odáig vannak, meg vissza, és lehet, hogy az épp egy nagy baromság. Ez a túlzott fejlődés fogja a Föld vesztét okozni.
Ránéztem Heidire. Figyelt, de most elgondolkozott valamin.
- Bocs. - mondtam. - Nem akartam előidézni ezt a világvége hangulatot, vagy szentbeszédet tartani.
- Ja, semmi baj. Én egyet értek veled.
- Tényleg?
- Aha...remélem egyszer majd elmondhatsz többet is magadról...
- Én is. - motyogtam, de tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni. Sajnos...
Ekkor meghallottam valamit. Aztán a semmiből előugrott öt fél-démon. Ó, a francba!
Megtámadtak minket. Vagyis, először csak engem, mintha Heidit észre se vették volna. De nem is baj. Amelyikek nekem jöttek, nem élték túl. Aztán kettő Heidire támadt. Gyorsan odaugrottam hozzájuk, és leráncigáltam róla az egyiket. Amíg azzal dulakodtam, láttam, hogy Heidi a táskája után nyúl, és kiránt két dolgot. Pont láttam, amikor a támadója szemébe fújt, de az meg se rebbent, ezért fogta a másik valamit, és... leszúrta a fél-démont. Egyenesen szíven döfte. Egy pillanatra leblokkoltam. Te jó ég! Nem semmi ez a nőszemély! Ez tetszik - vigyorogtam magamban. Ekkor vettem észre, hogy még mindig az egyik támadó nyakát szorongatom. Hoppá! Hát ez...kipurcant. Na, de sebaj. Ő is megtette volna ezt velem.
- Heidi! Heidi, jól vagy? - kérdeztem, miközben lerángattam róla azt a böhöm nagy állatot, és felsegítettem a földről.
- Mit... mit akartak... ezek? - lihegte.
- Annyira sajnálom! Nem akartalak belekeverni ebbe az egészbe!
- Mondd már el, hogy mi a jó francot akartak! - ripakodott rám.
- Engem. Meg akartak ölni. Tudod... ez a munkámmal jár. - mondtam, miközben már visszafelé sétáltunk.
- Hát, ez csodás. Igazán csodás. Na de mindegy... Csudába! A táskám...gyorsan visszaszaladok érte.
- Oké.
Gondoltam, nem kell visszamennem vele, hisz csak egy lépésnyire vagyunk tőle. Hát, nagyot tévedtem.
Egyszer csak, egy velőtrázó sikoly törte meg a park csendjét. A francba! Visszarohantam, de elkéstem. A támadó eltűnt, Heidi pedig a földön feküdt. Vérzett. Ó, ne! Ne, ne, ne! Csak vért ne! Nem akarom pont most elveszteni a fejemet. Még kevésbé akarom megölni Heidit.
Vettem egy nagy levegőt, és odamentem Heidihez. Óvatosan felnyaláboltam a földről. Fél perc alatt a kocsinál voltam. Beraktam őt a hátsó ülésre, majd gyorsan megkerültem az autót, és bevágódtam az első ülésre. Beindítottam a kocsit. olyan gyorsan száguldottam az utakon, ahogy csak tudtam. Tíz perc alatt a központban voltam. Mielőtt kiszálltam, Heidi megszólalt.
- Alex...
- Itt vagyok! Nem lesz semmi baj. Ígérem!
- Az a trutyi... - nyögte.
- Milyen trutyi? - kérdeztem tök fölöslegesen. Tudtam, hogy arról a méregről beszél, amit nekem is beadtak. - Semmi baj! Ne foglalkozz a trutyival! Ne foglalkozz most semmivel! - mondtam, miközben kiszedtem a kocsiból.
Berohantam vele az épületbe. Egyenesen az orvosi szobába mentem Tedhez. Berúgtam az ajtót, mire Ted felkapta a fejét.
- Ne ijesztegess, ember!- mondta, majd meglátta a kezemben Heidit - Mi történt?
- Megtámadtak minket, és neki is beadták azt a mérget, amit nekem is.
- A francba! nem végeztem el minden kutatást, de lehet, hogy emberre halálos.
- Mi? És nincs valami ellenszer, vagy mit tudom én mi?
- Nincs. Még.
- És mikor lesz? - már szinte kiabáltam.
- Nem tudom. De fektesd ide. - mutatott az egyik ágyra.
Teljesen kétségbeestem. Nem halhat meg! nem lehet, hogy ez a méreg elvegye őt tőlem! Nem! És, ha meghal, az csak is egyedül az én hibám lesz. Senki másé, csak is az enyém! ha nem áltatom magam, hogy lehet köztünk valami, mindez most nem történt volna meg.
- Alex. - hallottam Ian hangját magam mögül. - Gyere ki. Hadd csinálja nyugodtan Ted a dolgát.
- Nem. Itt kell maradnom vele. - mondtam határozottan.
- Alex... kérlek.
- Nem. Vigyáznom kell rá!
- Most nem tudsz érte tenni semmit sem. Gyere ki!
- Azt mondtam, hogy NEM! - morogtam. Teljesen elborult az agyam. Össze voltam zavarodva. égtelen düh lángjai lobbantak bennem. Hirtelen elborított mindent a vörös köd. A vér egyre jobban csábított, harcra vágytam. Inni akartam. Kioltani egy életet.
Nem hagyhatom, hogy a szomjúság, és az ölni akarás felül kerekedjen rajtam. Most nem. Próbáltam lenyugtatni magamat, nem sok sikerrel, de az azért eljutott még az agyamig, hogy senkinek sem tenne jót, ha itt maradnék.
- Rendben. Kimegyek. De hagyjatok békén! - mondtam.
Nem ismertem a hangomra. Ez tényleg az enyém volt?
Kirontottam az orvosi szobából. Mögöttem jöttek a többiek, kivéve Ian. Ő még beszélt valamit Teddel. Lementem a konditerembe. A srácok még sutyorogtak valamit, majd Fred és James elment az ellenkező irányba. Chris jött utánam. Kivágtam  a konditerem ajtaját, és odamentem a boxzsákhoz. Elkezdtem püfölni. Teljes erőmből, ahogy csak tudtam. Pár percig bírta csak a zsák, majd szétrepedt, és darabokra hullott. Volt még pár zsák a teremben. Sajnos mindegyik így járt, de legalább végre sikerült elűznöm a fejemből a vörös ködöt, de még mindig iszonyat dühös voltam. Rohadékok! Megtámadni egy nőt? Bár... ezeket semmi sem érdekli.
- Megnyugodtál? - kérdezte halkan Chris.
- Nem. - válaszoltam. Igaz, a hangom nyugodt volt, de ami belül tombolt bennem, azt még egy hurrikán is megirigyelte volna.
Úgy éreztem, városokat tudnék porrá zúzni. De le kell nyugodnom! Heidiért. A többiekért!
Vettem egy nagy levegőt, és lehunytam a szemem. Mozdulatlanul álltam egy darabig. Mélyeket lélegeztem, amíg tényleg le nem nyugodtam.
Chris észrevette, mert elkezdett beszélni.
- Ijesztő voltál. Mindenki azt hitte, hogy nekiugrasz Ian, vagy Ted torkának.
- Sajnálom.
- Tudom. De ne nekem mond, hanem...
-...Tednek és Iannek. Tudom.
- Nem érzed mostamában, hogy jobban vágysz a vérre?
- Hát... eddig nem. De na nagyon nehezen tudtam kontrollálni magam Heidi mellett.
- Jól sejtette...- motyogta Chris, inkább magának, mint nekem.
- Mit?
- Ted úgy gondolja, hogy ebben a méregben van valami, ami felerősíti a vámpírgéneket.
- Na, és Heidi? Ő ember.
- Lehet, hogy őt ez a valami... megöli.
- És, ha nem?
- Ha nem öli meg, akkor valószínűleg erősödnek az érzékszervei. Mintha vámpír lenne. De, persze nem annyira. Sőt, még feleannyira sem, de erősebbek lesznek.
- Mi? Ő... ő is vámpír lesz?
- Nem.
- Vissza megyek hozzá.
- Biztos?
- Igen.

Mikor visszamentem, már csak Ted volt ott Heidivel. olyan gyászos képet vágott. Éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel itt.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Heidi...m...
- Ki ne mond! - szóltam rá. - Ki nem merd mondani! Még amúgy sem biztos. Vele is az történik, mint velem. Te mondtad, hogy ideiglenes... - nem fejeztem be. Nem tudtam. - Ugye? - kérdeztem végül.
Odasétáltam az ágyhoz. Félig fölé hajoltam.
- Nem valószínű. Alex, ő ember!
Nem. Ez nem történhet meg!
- Kérlek... mondd, hogy... - kezdtem,de elbicsaklott a hangom.
lehunytam a szemem. Egy könnycsepp gördült le az arcomról Heidi mellkasára. Mikor összeszedtem magam felnéztem Tedre.
- Várjunk! Kérlek! Legalább annyit, amennyit én voltam...
- Rendben.
- Köszönöm. És sajnálom az előbbit!
- Semmi gond.
Kimentem. Nem bírtam ott maradni. Szerettem volna, de nem ment. Lehajtott fejjel jártam-keltem napokon keresztül. Senkihez sem szóltam egy szót sem. most már nem tagadhattam senki előtt sem, legfőképpen magam előtt nem. Ahogy a kis kamaszok mondanák: Teljesen, és totálisan belezúgtam!
Minden nap csak egy kicsit tudtam bent maradni Heidinél.
Letelt az idő, amit Tedtől kértem. Ő is figyelmeztetett.
- Kérlek, adj még két napot! Egy perccel sem többet.
- Rendben, de ha addig nem történik semmi, bele kell nyugodnod a tényekbe!
- Tudom.
- Két nap, Alex. Nem több.
Még mindig semmi. Ebbe beleőrülök! Nem veszthetem el ilyen hamar! csak most kezdtük megismerni egymást.
Már csak másfél órám volt a Tedtől kért két napból. Éjjel két óra volt. Úgy éreztem, muszáj bemennem hozzá. Halkan járkáltam. A többiek vagy aludtak - már amennyit egy fél-vámpír aludni szokott -, vagy kint voltak járőrözni.
Nem fáradoztam öltözködéssel. Úgy, ahogy voltam, egy szál alsógatyában mentem át. nem érdekelt semmi.
leültem az ágy mellé, egy székre.
Egyszer csak valami furát hallottam.Csöndben hallgatóztam. Aztán hirtelen Heidi elkezdett zihálni, és kipattantak a szemei. Ó, anyám! A frászt hozta rám, de iszonyat boldog lettem.
- Alex? - kérdezte.
- Itt vagyok! Hogy érzed magad?
- Elég ramatyul. - mondta, és felém fordult.
- Jó újra ébren látni. - mosolyogtam rá.
- Hát... elég rossz érzés volt ott, a nagy semmiben...
- Te is ott voltál?
- Olyan volt, mint nemrég, az álmomban. De, hogy érted azt, hogy "te is"? Volt még valaki?
- Igen. Én.
- Mi? Mikor?
- Amikor elmentem tőled. Azért nem hallottál felőlem.
- Ó... ez...Meddig voltam...?
- Halott. És 16 napig.
- Te szent ég! Eric tuti már égen-földön keres.
- Igen. Lehet. Nem hívtuk fel. Nem akartuk halálra rémíteni.
- Alex... - kezdte fülig pirulva, és végigmért.
- Ó... sajnálom. Nem tudtam, hogy... Egy pillanat. - mondtam, és eltűntem. Két pillanat múlva újra ott ültem, immár ruhában.
- Annyira... csodálatos vagy. - mondta Heidi.
- Öhm... ezt betudhatom valami "halál utáni zavar"-nak, vagy...
-...komolyan gondolom.
Akartam valamit mondani, de csak tátogtam. Ekkor benyitott Ted, összekócolódott hajjal, pizsamagatyában.
- Heidi? De jó. Te is élsz. - mondta álmosan, és rám nézett. Én még mindig Heidit néztem elkerekedett szemekkel.
- Hát vele meg mit csináltál? - kérdezte Ted.
- Öhm... hát...- kezdte Heidi, de megráztam a fejem, és közbeszóltam.
- Semmit. Jól vagyok. Nagyon is jól!- mosolyogtam a lányra.
- Oké, akkor legyetek jók együtt. Én most megyek vissza aludni. - ásította, és kiment.
- Itt akarsz maradni, ebben a szobában? kérdeztem.
- Nem tudom... Elég nyomasztó hely...
- Csak mert gondoltam átjöhetnél a szobámba...mivel ez az ágy nem valami kényelmes... én meg átköltöznék az egyik vendégszobába...
- Biztos?
- Igen.
- Oké.- mondta, de csak továbbra is ült, a takarót magához szorítva. - De...
- Mivel nő nem él a házban, csak egy óriási pólóval tudok szolgálni. - mutattam magamra. Jó lesz?
- Tökéletes.
Nem akartam járkálni oda vissza, ezért gyorsan lekaptam magamról a pólót, és odanyújtottam Heidinek, aki rögtön fel is vette.


___________________________________________________________

Amilyen rövid részek voltak idáig néha, olyan hosszúra sikeredett ez :)
Remélem tetszett :)

Huszonharmadik rész (Heidi)

Mikor Eric végre előkerült, szélesen rávigyorogtam, és 'í'-zve, mint egy kis kamasz, odarohantam hozzá. Szinte a nyakába ugrottam örömömben.
- Úristen, Heidi! Mi történt? Olyan vagy, mint egy kislány. - mondta, miután visszanyerte az egyensúlyát, mivel majdnem elsodortam.
- Hát...tudod, igazán nem történt semmi. - mondtam vontatottan, miközben olyan szélesen vigyorogtam, hogy majdnem kiestem a számon.
- Áruld már el! Ne tépkedd az idegeim!
- Szóval... az történt, hogy - folytattam ugyan olyan vontatottan, mire Eric csúnyán nézett rám. - Alex elhívott vacsizni!
Ericnek tátva maradt a szája.
- Randi?
- Ha akarom az, ha nem, akkor üzleti vacsi...
Anyám. Úgy vigyorgok, mint egy vadalma. Mindjárt szétreped az arcom. Kicsit visszafogtam magam.
- És, mit beszéltetek meg?
- Azt, hogy hétre jön értem. Nem tudom hova megyünk.
- Vedd fel a fekete ruhádat. Tudod, az a vad, és szexi, amihez az a töltényes, vagy szegecses öv van.
- Nem...Az túl kihívó. És nem is étterembe való.
- De, ha fölveszed hozzá azt a vörös, hosszú kardigán szerű valamit, akkor pont jó. Az valamennyire leszív a vadságából...és azt a fekete magassarkút, amit nemrég vettél... El fog ájulni tőled!
- Hm...majd meglátom. Tudod... elmehetnél valami divat tervezőnek, vagy valami ilyesminek.
Eric felhorkantott, majd azt mondta:
- Nem értek én az olyanokhoz...
Szörnyen lassan telt el a nap. Három órakor már nem lehetett velem bírni. Tiszta ideg voltam. Öt órakor elkezdtem készülődni. Gyorsan letusoltam, majd felvettem a ruhát, amit Eric ajánlott, a vörös " kardigán szerű valamivel ", és a fekete magassarkúval. Tényleg nagyon jól nézett ki együtt. Hálás voltam Ericnek. ha nem ajánlotta volna ezt, tuti, hogy órákig válogattam volna. Miután felöltöztem, megcsináltam a hajamat. A végeredmény, egy hullámos, szőke szénaboglya lett. Szépen eligazgattam, és oldalt egy-egy tincset hátratűztem egy hullámcsattal. Csak sikerült valamit kihoznom belőle. Betettem egy fülbevalót, feldobtam egy minimális sminket - amit nem nagyon szoktam, csak alkalomadtán, meg Eric úgyis azt mondogatja, hogy: "Egy természetes szépségnek minek festenie magát?" - aztán előszedtem egy pici táskát, amibe beleraktam a telefonom, pár zsepit, és a paprika spray-t, amit Drága barátomtól kaptam, plusz elrejtettem egy eldugott zsebbe egy kis kést. Légy boldog, Eric! - gondoltam. Tőle kaptam azt a két kis ''védelmezőt''. Csak azt nem értem, hogy hogyan szokta megtudni, hogy nálam vannak-e. Ugyanis, mikor rájön, hogy nem volt nálam XY helyen, mindig megtartja a hegyi beszédét, hogy ilyen környéken...meg ilyen emberekkel körülvéve... bla, bla, bla... Már kívülről fújom az ilyeneket. Rosszabb, mintha az anyám lenne!
Mikor elraktam mindent, kopogtak. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Szia. - köszöntem.
- Szia... - köszönt Alex is, majd nagy szemeket meresztett rám.
Vajon tetszem neki? Nem túl vad ez a ruha egy vacsihoz? Az egyik térdemet befelé fordítottam, és az alsó ajkamat harapdáltam. Mindig ezt csináltam, amikor ideges voltam.
- Öhm... gyönyörű vagy! - mondta egyszer csak. - Indulhatunk?
- Persze. Csak hozom a táskámat. - mondtam. Nagyon megkönnyebbültem. Vagyis tetszem neki. Szuper!
Beszaladtam a táskámért, majd vissza Alexhez. Felkaptam a kulcsom. Kimentünk, és bezártam az ajtót. lementünk, és a Range Rover várt minket. Alex kinyitotta nekem az ajtót, és beültem. Megvártam, amíg ő is beszáll, és megkérdeztem:
- Hova megyünk?
- A környék legjobb éttermébe. Az egyik haveromé. Láttad őt is aznap este.
- Melyikük?
- James.
- Ezzel most nem sokat mondtál...
Elmosolyodott, majd bővebb leírást kaptam tőle Jamesről.
- Ő volt, aki... aki a "hulla" után vetette magát.
- Á, igen. Most már tudom.
Hirtelen, a semmiből bekanyarodott elénk egy autó. Alex még pont le tudott fékezni.
- Ó, hogy az a... - morogta, majd vadul visszamutogatott a sofőrnek. - Apám... Jól vagy? - fordult hozzám.
- Persze.
- Rendben. Csak azt nem értem, hogy minek van az a két szines izé a fején, ha úgyse használja?! - mondta, de a hangja már teljesen nyugodt volt.
Hm. Úgy látszik, elég türelmes tud lenni, ha akar. Ami, ha velem van, nem jöhet rosszul. Néha rendesen fel tudom forralni az emberek agyvizét. Egyszer- kétszer Ericet is sikerült kikészítenem. De, az már rég volt.
Alex megállt az étterem előtt, és kiszálltunk.
- Gyere. - mondta angyali hangján, és a kezét úgy tartotta, hogy belé karolhassak.
Beharaptam az aló ajkam. Mikor belé karoltam, elmosolyodtam. Így léptünk be az étterembe. Egy elegáns pincér odajött hozzánk, és üdvözölt minket.
- Mr Brown. Kisasszony. Üdvözlöm Önöket. A szokásos helyre kísérjem Önöket? - kérdezte Alextől.
- Nem. A mellette levő kétszemélyes asztalt szeretnénk.
- Rendben. Kérem, kövessenek!
- Miért csinálod ezt? - súgta oda nekem Alex, miközben a pincért követtük.
- Mit? - kérdeztem értetlenül.
- Azt, hogy így harapdálod az ajkad.
- Ja, öhm... miért?
- Ezt kérdezem én is.- mosolyodott el.
- Úgy értem, miért kérdezed?
- Nem tudom. Aranyos vagy, amikor ezt csinálod.
- Köszönöm.- mondtam elpirulva. - Idegesség. Azt hiszem. Akkor szoktam.

Huszokettedik rész (Alex)

- ...egy vacsora mellett? - nyögtem ki végre.
- Üzleti vacsora?
Te jó ég! mi van velem? Iszonyatosan nagy zavarban voltam.
- Öhm... lehet az is - mondta halkan. Remélem, azért hallotta. A zavarom egyre erősödött.
- Miért? Mi lehetne még? - kérdezte.
- Hát... nem is tudom. Te mit szeretnél? - néztem fel rá. - Mi legyen?
- Te mire gondolsz?
Ezt nem hiszem el! Ez a nő direkt szórakozik velem! Na, majd egyszer visszakapja. Úgy éreztem, mindjárt lángra kap a fejem.
- Randi? - nyögtem kétkedve. Gonosz mosolya most szelíddé vált, és azt mondta:
- Örömmel.
Mikor ezt kimondta, megkönnyebbültem.Visszatért a magabiztosságom.
- Akkor hétre érted megyek -  mondtam, és éreztem, hogy a fejem visszanyeri eredeti színét.- De most mennem kell.
Csalódottság ült ki az arcára.
- Tényleg sajnálom! Este találkozunk. Szia. - mondtam, és kiszáguldottam az épületből.
 Kint rögtön kiszúrtam a fekete Range Rovert.
- Hát te? - ültem be Fred mellé.
- Hát én, csak elmentem kajáért, aztán visszajöttem. De mi ez a nagy vidámság?
- Semmi.
- Aha, na ki vele!
- Mondom, hogy semmi!
- Hm...hát jó... Előbb vagy utóbb úgyis elszólod magad!
- Csak hiszed! - mondtam és még jobban belevigyorogtam a képébe. Tudom, hogy ez idegesítette.

Huszonegyedik rész (Heidi)

Nem akartam elhinni, amit Eric mondott - amiért megjutalmaztam egy vállon csapással. Tuti, hogy csak szórakozott velem. Mit keresne itt Alex? És amúgy sem a pasim! (Álom, édes álom...)
- Jeff. - szóltam a főnökömnek.
- Tessék.
- Hogy néz ki?
- Magas, izmos, fekete hajú, és... sárga a szeme? Biztos csak kontaklencse... De miért?
- Á, semmi, csak úgy kérdeztem.
- Minek? Úgyis fogod látni, hiszen te avatod be az itteni dolgokba.
- Tudom.
- Hát, akkor jó szórakozást! - mondta Jeff, és elindult felfelé.
Én is elindultam. Tényleg Alex volt. Visszanéztem Jeffre, és ő csak mosolygott. A szememmel villámokat szórtam felé.
- Miért nézel olyan csúnyán a főnöködre? - kérdezte Alex, amikor odaértem hozzá.
- Mert utálom! - mondtam mérgesen.
- És miért? Ha szabad megkérdeznem...
- Azét, mert tudja, hogy utálom az ilyen 'beavatós körbevezetést', meg minden ilyen hülyeséget. Plusz eddig úgy volt, hogy Eric is segít, de megmondta Jeffnek, hogy nem akarja ezt csinálni, és mivel Jeff halálosan bele van zúgva Ericbe - ennél a résznél elfintorodtam - így sikerült kimentenie magát. Nyugi, nem miattad van! - tettem hozzá gyorsan. - De, hogy kerülsz ide? Nem nézné ki belőled az ember, hogy irodákban ücsörögsz, vagy valami ilyesmi.
- Ez bonyolult dolog...Meg aztán... kell a változás.
- Sejtettem. És, hogy vagy? Milyen volt az elmúlt pár hét?
- Őszintén?
- Aha.
- Borzalmas. Ne akard tudni! És neked?
- Nekem sem volt valami fényes...
- Á... az nem jó.
Valamiért zavarban voltam.
- Tudod... - kezdte Alex - Nem muszáj körbevezetned, meg minden. Rájövök a dolgokra magamtól is...
- Jaj, nem azért mondtam! Szívesen csinálom! - Égett a fejem. Nem akartam, hogy ez legyen... Alex felvonta a szemöldökét - Úgy értem... ha másról lenne szó, tuti dúlnék-fúlnék, meg minden. De téged már ismerlek. Vagyis, hát...
- Oké, értem. - mondta angyalian mosolyogva - Öhm... nem... szóval lenne kedved... ezeket a munkával kapcsolatos dolgokat megbeszélni... egy vacsora mellett?
- Üzleti vacsora? - kérdeztem.
Sok mindent éreztem egyszerre. Meglepődöttséget, zavart, kétkedést, és boldogságot.
- Öhm... lehet az is - mondta Alex a földet bámulva.
Zavarban volt. Zavarban? Ő? Soha az életben nem gondoltam volna, hogy bármivel zavarba is lehetne hozni egy olyan embert, mint ő.
Úgy éreztem, előbújt belőlem a kisördög. Kíváncsi voltam, hogy lehet-e még ennél is nagyobb zavarban, így tovább feszítettem a húrt nála. Meglepődtem magamon. Más esetben ilyenkor fülig pirulnék.
- Miért? Mi lehetne még? - kérdeztem.
- Hát... nem is tudom. Te mit szeretnél? - nézett fel rám. - Mi legyen?
- Te mire gondolsz? - nagyon belejöttem.
Szegényt már sajnáltam. Olyan vörös volt a feje, mint Carla festett tűzpiros haja.
- Randi? - inkább volt kérdés, mint kijelentés.
- Örömmel. - mondtam mosolyogva, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Akkor hétre érted megyek -  mondta,és már jóval magabiztosabb volt, és a feje is visszanyerte eredeti színét...

Huszadik rész (Alex)

- Oké, ki vállalja, hogy beépüljön, és elkapja a rosszfiút? - nézett körbe Ian.
- Én. - szólaltam meg. nem tudom miért, de az az érzésem volt, hogy ezt muszáj nekem csinálnom.
- Biztos?
- Aha. Már jól vagyok. Teljesen.
- Rendben. Akkor szerintem már indulhatsz is. Fred elkísér.
De jó. Díszkíséretet is kapok. Hiába beszélek én nekik, hogy jól vagyok. Vagyis neki. A fülén ül. De nem mondhatok nemet Iannek. Mégis csak ő a főnök...
- Oké, itt már kirakhatsz. - mondtam Frednek, mikor már majdnem ott voltunk.
- Mi van? Ciki, hogy a papa visz munkába? - kérdezte gügyögve, majd felnevetett.
- Igen. Elég ciki - morogtam.
- Rendben. Lásd, milyen jó fej vagyok, itt kiraklak. - mondta vigyorogva, és leállította a kocsit.
- Köszönöm, apuci! - mondtam, és kiszálltam.
Elléptem a kocsitól, ami rögtön felbőgött, és elsuhant. Felnéztem az épületre. Vettem egy nagy levegőt, és bementem.
Egy férfi várt az előtérben, az oldalán két emberrel. Egy nő, és egy férfi. Mind a kettő szőke. Háttal álltak nekem. Nagyon próbálták meggyőzni a főnöküket - gondolom - valamiről. A szőke férfi hátra nézett. Mikor meglátott, kicsit meglepődött, majd intett egyet, és visszafordult. Most a két férfi próbálta meggyőzni a nőt. A szőke férfiről már tudtam, hogy Eric az.
A főnök végül döntött, és Eric mosolyogva odasúgott valamit a nőnek, aki válaszul - egy pillanatnyi mozdulatlanság után - jól vállon csapta. Eric feljajdult, de még mindig vigyorogva elment, és otthagyta a főnökével
Heidit.