Tizedik rész (Alex)

- Ó, te szent ég! - mondtam és ösztönösen a nadrágom zsebére raktam a kezem, hogy kitapogassam a telefonomat. Vagyis tettem volna, ha lett volna rajtam. Ugyanis egy szál alsógatyában és pólóban álltam ott.
- Öhm...- kezdtem zavartan - Merre van a telefonom?
- Hát, abból nem sok maradt.
- A francba!
- Kártyára voltak mentve a dolgok? - kérdezte, de nem tudtam, mit akar ezzel.
- Igen. Azt hiszem. A nagyja igen. Miért?
- Mert valami csodával határos módon a kártya egyben van.
- Az jó. De nem érek vele semmit, telefon nélkül. Azt hiszem...
- Nekem megvan az egyik régebbi telefonom. Nem valami tökéletes, de arra jó, hogy telefonálj, szóval oda tudom adni, ha kell.
- Az életemet mentenéd meg vele! - mondtam megkönnyebbülve. - Másodszor is. - tettem hozzá mosolyogva.
Ő is mosolygott és előkotorta egy fiókból a mobilt.
- Szívesen. - mondta - Másodszor is.
Odaadta a telefont, majd a kártyámat. Gyorsan összeraktam, bekapcsoltam és hívtam Iant. Az első csörgés után vette fel.
- Alex?
- Helló.
- Mégis hol a jó francban vagy és mit csinálsz? Napok óta eltűntél és nem szóltál egy szót sem. Kerestünk, de mintha a föld nyelt volna el...
- Ian...- most vettem csak észre, milyen nyúzott vagyok a hangommal egyetemben. Ian is észrevette mert ezt kérdezte:
- Jól vagy?
Hallottam, hogy ki van hangosítva a telefonja.
- Mostmár igen.
- Mi az, hogy 'mostmár'? Mi történet? - kérdezte Ted.
- Majd elmondom, ha visszaértem.
- Ja, és mi történt a telefonoddal? Nem tudtalak lenyomozni...
- Nem tudom. Valószínűleg ráeshettem és összetört.
Heidire néztem, aki vállat vont. nem tudta, én meg nem emlékeztem.
Sorba kérdezgettek, és mondogattak dolgokat.
- ...hol vagy?...
- ...érted megyünk...
- ...és ne is próbálj vitatkozni!
- Oké. - egyeztem bele. - Egy óra múlva találkozzunk a ... nem tudom a nevét. Mindegy. Abban az utcában, ahol összeakadtunk a bőrszerkós motorosokkal, rendben?
- Rendben. - mondták egyszerre és lerakták.
Heidihez fordultam.
- Előszedem a ruhákat... - mondta - ...remélem jók lesznek.
- Köszönöm.
éreztem, hogy valami nincs rendben Heidivel. Olyan fura képet vágott...

Kilencedik rész (Heidi)

Olyan gyorsan mentem el vásárolni és vissza, amilyen gyorsan csak tudtam. Alex hihetetlenül gyorsan gyógyult, de akkor sem akartam sokáig egyedül hagyni. Mindenféle kaját és italt vettem. Nem tudhatom, hogy mit szeret és mit nem.
Mikor hazaértem magunkra zártam az ajtót. Mióta Alex itt van mindig ezt csinálom. Bementem a vendégszobába ahol Alex volt. Az ágy szélén ült, lehajtott fejjel. Az ajtóban leraktam a cuccokat és odamentem hozzá. Nem nézett fel, de a fejét picivel feljebb emelte, jelezve, hogy észrevett.
- Hogy érzed magad?
Felkapta a fejét. Úgy nézett rám, mintha meg lenne rémülve. Aztán értetlenséget láttam rajta.
- Heidi?
- Igen?
- Hogy... hogy kerültem ide?
- Őszintén szólva, nem tudom, hogy tudtalak felcibálni ide, de sikerült.
- És azután mi történt?
- Hát...- elvörösödtem - Csupa vér voltál és szinte mindenhol sebek borítottak... ezért... szóval... leszedtem rólad a ruhádat és megmosdattalak, aztán kerítettem valami rendes ruhát és rád adtam. - hadartam el végül.
Ő csak mosolygott és azt mondat:
- Nagyon szörnyű volt?
- Öhm... hát csak... a sebek...- motyogtam, mire Alex felnevetett, majd feljajdult.
- Aú...
- Mi történt? - kérdeztem riadtan és odaléptem elé.
- Semmi, csak a nevetés nem a legjobb ötlet...
Nem értettem mi van velem.Még sosem aggódtam senkiért sem ennyire. Még Ericért sem, pedig ő a legjobb barátom. A családom meg már rég nem él vagy nem foglalkozik velem.
- A barátod telefonált...
- Ki?
- Nem tudom. Egy férfi. Hagyott üzenetet.
- Eric?
- Nem tudom.
Kimentem a telefonhoz és lenyomtam a gombot. Egy egész kis beszédet tartott. Gyorsan felhívtam Ericet.
- Szia. Végre! - szólt bele a telefonba.
- Szia. Sajnálom, hogy nem hívtalak, csak... nem voltam valami jól... és...
- Heidi, Heidi, Heidi... Ha valamit nem akarsz elmondani, nyugodtan közöld velem, hogy "semmi közöd hozzá, drága" vagy valami, de Ne Hazudj, kérlek! Nem bírom!
- Bocsi! Sajnálom. Majd valamikor elmondom, ha tehetem, de jól vagyok, szóval nyugi! Semmi bajom!
- Rendben, akkor azt mondom odabent, hogy beteg vagy...
- Köszönöm, Eric! Nagyon hálás vagyok. Ha bármi van, hívlak!
- Remélem is! Na szia. Jó légy, angyalom!
- Rendben. Szia, drága. - mondtam mosolyogva és letettem a telefont.
- Hiányol téged? - hallottam Alex hangját az ajtóból.
- Kicsit.
- Nem kéne elhanyagolnod miattam a barátod.
- Túléli. Amúgy is megérti... gondolom... végül is már legalább 15 éve ismer.
- Olyan rég óta vagytok együtt? - kérdezte meglepetten.
Ó! Azt hiszi... Végre leesett, hogy gondolja azt, hogy "barát".
- Jaj, nem! Ő nem úgy barát. Vagyis... úgy értem, hogy nem a pasim. Eric a legjobb barátom.
- Ó, bocsánat, én csak...
- Semmi baj.
Egy darabig álltunk egymással szemben, majd megszólalt.
- Mennyi ideig nem voltam magamnál?
- Úgy... 4 napig.

Nyolcadik rész (Alex)

Mikor felébredtem világos volt. Ó, a rohadt életbe... Minden porcikám fájt, ráadásul nem ismertem a helyet ahol voltam. Lehet, hogy elrabolt? Nem. Az nem lehet. Ez a hely nem úgy nézett ki mint egy bűntanya. Kedves helység volt, lágy színekkel, finom illatokkal.
Egy telefon csörrent. Nem vették föl, így bekapcsolt az üzenet rögzítő. Egy férfi beszélt.

"Nem tudom, hol vagy és mit csinálsz, de nagyon aggódom érted, angyalom. Napok óta nem hívtál és dolgozni sem jöttél. Kérlek, szépen kérlek, feltétlenül hívj fel, ha ezt megkaptad! Ha nem, átugrok hozzád. Csók angyalom. Várom a hívásod!"

Ekkor kezdett beugrani, hogy mi is történt valójában. De hogy kerültem ide fel? Tuti nem ő hozott be. Nem bírna el.

Hetedik rész (Heidi)

Az ablakból pont nem lehetett az utcára, vagy a bejáratra látni, így nem tudtam mi történik. Már negyed órája vártam, hogy Alex valami hírt adjon magáról és arról, hogy mi történt. Egyszer csak egy nagyon rossz érzés fogott el. Úgy döntöttem, nem érdekel Alex mit mondott, lemegyek.
Felkaptam a kulcsom, kinyitottam az ajtót és leszaladtam. Helyesnek bizonyult az érzésem. Alex a földön feküdt, sebesen, körülötte minden - ő maga is - csupa vér. Sebek takarták egész testét. Te szent ég! Hisz ő olyan nagy és erős! Bele sem mertem gondolni ki, vagy mi tehette vele ezt a szörnyűséget. Oké, ennyi elmélkedés bőven elég! Most valahogy fel kéne vinnem a lakásba mielőtt még elvérzik itt nekem. Na de mégis, hogy a francba viszem fel? Én, egy kb. 75 kilós nő, egy kb. 120 kilós izom kolosszust? Ha elmennék segítségért... kit hívnék? És mit mondanék neki, mi történt? Talán Ericet felhívhatnám... de mire ideérne, lehet, hogy késő lenne. Na jó. Nagy levegő, és...
Megfogtam a hónalja alatt és elkezdtem ráncigálni a lift felé. Nagy meglepetésemre meg tudtam mozdítani. Nagyjából tíz percen keresztül húztam, mire beértünk a liftbe. Nem volt magánál.
Megnyomtam a gombot és a lift elindult. Utáltam ezt. Mindig is inkább lépcsőztem. De most muszáj volt.
Végre valahára felértünk. Szerencsére a szomszédokat itt nem érdekel senki és semmi, így nyugodtan és csendben, minden felhajtás nélkül behúzhattam Alexet a házba.

Hatodik rész (Alex)

Nem fogok elbírni vele egyedül. A többieket sem tudom felhívni. Észrevenné és amúgy sem érnének ide időben. De ha nekem jön, nem fogom hagyni magam. Ráadásul Ian rám bízta Heidit is. Milyen szép név. Heidi...
Ó, hogy az a... Mi a franc ütött belém? Milyen szép név? Basszus.
Megláttam a sötétben, amint felém tartott a vámpír. Egy gonosz, nagybetűs VÁMPÍR. Én és a Harcosok "csak" fél-vámpírok vagyunk és a fél-vámpírok nem tudnak elbánni egy kifejlett vámpírral, ha úgy adódik. Szar ügy... Nagyon is. Ha ez most nekem esik, nincs rá garancia, hogy élve megúszom. A francba! Nem így terveztem a halálomat...
Miközben ezen elmélkedtem, nem vettem észre, hogy milyen közel került hozzám ez a rohadék. Aztán megtámadott, én pedig hanyatt vágódtam, ahogy rám ugrott. Nem vagyok félős típus - hogy is lehetnék, hisz Harcos vagyok?! - de most azért elrebegtem egy imát magamban, majd erre gondoltam:

Édes Istenem, add, hogy ezt túléljem!

Ötödik rész(Heidi)

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a frisst. Remélem megbocsátjátok nekem.
Jó olvasást!:)
-------------------------------------------------------------------------


Az egyik férfi odament egy másikhoz és beszélni kezdtek, míg a többiek folytatták a takarítást. Amikor befejezték a beszélgetést, az egyik elég fancsali képet vágott, a másik viszont szélesen vigyorgott. Összenéztek, majd rám, aztán megint egymásra. Az egyik a szemét forgatta. Ekkor odament hozzájuk egy harmadik.
- Készen vagyunk. - jelentette be.
Valamit még beszéltek, mire az a bizonyos harmadik hangosan felnevetett. Erre Mr. Fancsali képű bemutatott a másik kettőnek és elindult felém. Egy karnyújtásnyira tőlem megállt és azt mondta:
- Gyere. Hazaviszlek. Hol laksz?
Össze voltam zavarodva.
- Mi? Nem! - hebegtem, mire felvonta a szemöldökét. - Vagyis úgy értem, nem kell, köszönöm. Itt lakok a következő utcában.
- Hé...- hallottunk egy üvöltést - Mi a franc? Kapd már el! Hát ez nem igaz! Ez a rohadék az előbb még hulla volt!
- Látom! - ordította egy másik és a szökni készülő "hulla" után vetette magát, de az ügyesen eliszkolt előlük. - Ez aztán tényleg halott! Azt hiszem, eléggé le vagyok maradva! Én eddig abban a hitben éltem, hogy egy hulla nem szokott össze-vissza rohangászni, vagy egyáltalán bármit is csinálni, azon kívül, hogy HALOTT!- üvöltötte a társa képébe miután odaért hozzá. - Igazán szólhattál volna!
- Hé, hé, hé! -avatkozott közbe az egyik. - Nehogy már egymást is elkezdjétek püfölni!
Szörnyen idegesítő helyzettel álltam szemben. Folyton csak úgy emlegettem őket magamban őket, hogy: Egyik, Másik, Harmadik, Negyedik, Ez, Az, Amaz...stb., mivel csak egy nevet tudtam: Fred. A többiek pedig számomra névtelenek. (Ha igazán humoros akarnék lenni az mondanám, hogy Neveletlenek. Ha-ha...)
- Basszus. Szerinted, ha látom, hogy felkel egy hulla nem szólok?! -kiabált vissza a másik.
- Most aztán elég legyen! - emelte fel a hangját, Mr. Harmadik, mire mindenki odanézett és elhallgatott.
- Akkor menjünk. - szólt Mr. Fancsali képű előttem.
Kicsit zavarban voltam.
-Öhm...igazán kedves, hogy így törődtök velem, vagy ha nem is, de azért megmentettetek, de igazán nem szükséges hazakísérned! Tényleg közel lakom és nagyon hálás vagyok. Komolyan.
- A-aa...Muszáj elkísérjelek. Először is parancsba adták, másodszor pedig, mi van, ha megint megtámadnak?
- Először is, néha meg lehet szegni a parancsokat. Másodszor pedig, nem fognak megtámadni. - erősködtem.
-Ezt nem tudhatod. Amennyi őrült szadista járkál ezen a környéken, mint például ezek a motorosok, sosem tudhatod, hogy melyik fog neked esni.
-Oké, megadom magam. Kísérj haza, kérlek! - sóhajtottam.
Elmosolyodott és elindultunk haza. Lassan sétáltunk. Egy darabig csöndben voltunk, de nem bírtam tovább és megkérdeztem.
- Elárulod, hogy hívnak?
- Alex.
- Csak simán Alex?
- Csak simán Alex. - bólintott.
- Értem...Legalább már nem kell Mr. Fancsali képűnek hívjalak. - mondtam, mire halványan elmosolyodott.
- És téged hogy hívnak? - kérdezte egy újabb pár perc csöndes séta után.
- Heidi.
- Csak simán Heidi? - kérdezte egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Nem. Heidi Winter.
- Értem...Legalább már nem kell Miss Őrült Csajnak hívjalak. - válaszolta.
- Oké, ezt megérdemeltem. - mondtam vigyorogva.
Mivel már sötét volt rég, és erre felé nem volt egy lámpa sem ami működik, nem láttam óriási kísérőmet, pedig kíváncsi voltam rá, hogy nézhet ki.
Mikor odaértünk a házhoz, előszedtem a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Megálltam és szembefordultam Alexszel.
- Nem jössz be egy kicsit?
Nem láttam az arcát, de amikor megszólalt, lehetett érezni a hangján, hogy meglepődött.
- Hát...nem is tudom...nekem... - hirtelen elhallgatott. Nem értettem miért.
Mikor megszólalt, iszonyat halkan beszélt. Alig hallottam.
- Heidi! Kérlek amilyen gyorsan csak tudsz menj fel a lakásodba és jól zárkózz be! Értetted?
- Igen, de...
- Menj! - vágott közbe, majd betaszigált az ajtón és becsukta.
Most mi van? Mi történt? Nem értettem semmit, de jobbnak láttam azt csinálni amit mond. Felszaladtam, berontottam a lakásba és magamra zártam.

Negyedik rész(Alex)

A nő csak állt, és nézett. nem zavartattuk magunkat, de én párszor a szemem sarkából odanéztem rá. Más már rég fejvesztve rohant volna el, de ő csak állt és nézett. Lehet, hogy sokkot kapott? Uh... Még csak az kéne, hogy a nyakunkba szakadjon egy sokkos állapotban lévő nő, aki rájön a titkunkra. A végén elszabadulna, elárulna minket, aztán, ha a fél-démonok fülébe jut, a csajt diliházba dugják, mi meg szépen cseszhetünk mindent, amit eddig felépítettünk. Csodás!
- Ian...
- Ha?
Odamentem hozzá és halkan beszélni kezdtem.
- Mi lesz a csajjal? Szerintem valami nincs rendben nála... Te mit gondolsz?
- Az tuti, hogy valami nem okés vele. Hogy mit csináljunk? Őszintén szólva fogalmam sincs.
- Nem kéne valakinek hazavinnie és kitörölni a fejéből a ma éjszakát?
- De. Ez jó ötlet! Vidd haza, és törölj ki mindent!
- Mi? Ne! Nem! Én...? Ne már!
Kérlek, kérlek, ne nekem kelljen! Nem tudok bánni a nőkkel. Nagyon nem. - fohászkodtam magamban.
- Mi van?
Ian nagyon értetlen fejet vágott.
- csak nem félsz? A nagy, és erős Alex fél a nőktől? - kérdezte vigyorogva.
- Nem, csak... - kezdtem. - Én nem tudok bánni velük... Miért nem küldöd inkább...Jamest? Ő jól megérti a nőket. Beszél a nyelvükön. Nem úgy, mint én...
- Nem! Te mész, és kész! Veheted parancsnak is!
- Oké...- mondtam lelombozottan.
- És még jól is jöhet. Legalább "megtanulsz a nők nyelvén". - rajzolt macskakörmöket a levegőbe. - Ha nem is tökéletesen...

Harmadik rész (Heidi)

Tátott szájjal bámultam a motorosok és az ismeretlen jótevők harcát. Bunyózás közben úgy beszélgettek, mintha csak otthon ülnének a kanapén, meccset nézve, kezükben egy üveg sörrel. Ez hihetetlen! Mintha meg sem kottyanna nekik, amikor teljes erőből behúznak, vagy megrúgják őket. Öten voltak. Húsz ellen. Mégis könnyű szerrel elgyepálták a bőrszerkósokat. Még jó, hogy bírom a vért, különben tuti rosszul lettem volna. Az egyik motorost leszúrta...ki is? Mondták a nevét...Á igen! Fred. Már csak az a kérdés, hogy honnan, és hogyan csöppentek ide, na meg, hogy miért segítettek. Igen, igen, csak segítettek, mert már mindegyik motoros a földön elterülve feküdt holtan, vagy félholtan. Én meg csak ott álltam, mint egy hülye, és őket bámultam, ahogy "eltakarítottak maguk után". Nem zavartatták magukat. Végezték a -gondolom- munkájukat. (Olyan rutinszerűen csinálták azt az egészet, hogy tuti nem ez volt az első alkalom!) és én még most is ott állok és bámulok. Azt hiszem megbolondultam. Egy épeszű ember már rég elmenekült volna. De én nem. Á, nem. Miért is?!

Második rész (Alex)

-Na végre...-mondtam- Jó, hogy voltatok olyan kegyesek, hogy idetoltátok a seggeteket!
-Hé...Nyugi Alex! Itt vagyunk és kész, nem?
-De...
-Amúgy mit akarsz te a fél-démonoktól?
-Megtámadtak egy nőt...
-Alex, Chris, hallom jól elbeszégettek, de kicsit püfölhetnétek erősebben ezeket a pokolfajzatokat. Így sosem végzünk!
-Bocs Ian...-mondtuk egyszerre Chrisszel.
-Hé, Fred...-kiáltottam.
-Egy...pillanat...-mondta Fred, és leszúrta az egyik fél-démont.-Igen?
-Segítenél?-kérdeztem, miközben behúztam egyet az egyik motorosnak. Hatan jöttek nekem egyszerre.
Szerettem harcolni, de per pillanat, most nem volt kedvem. Ritka az ilyen, de előfordul.

Első rész (Heidi)

Mint minden hétvégén, most is otthon ültem, kezemben egy zacsi popcornnal, és a TV-t bámultam. El fogok hízni! Ha így folytatom, akkor biztos! De mindegy. Úgy sincs senki, akinek tetszenem kellene. Se család, se senki. Csak munkatársak, akiknek a többségét ki sem állhatom. Össz-vissz egy barátom van. Eric, akit már vagy 15 éve ismerek. MIndig is ő volt a legjobb barátom. Persze voltak lányok is akikkel jóban voltam, de Eric, bármi volt,mindig mellettem állt, és igen, minidg is csak legjobb barát volt. Semmi más. Se több, se kevesebb nem volt soha. Egyszer volt egy barátnője, akitől ultimátumot kapott: ő, vagy én. Ekkor Eric nagyon kiakadt és kitette a csajt, pedig én azt hittem, hogy őt választja. Persze Ericre ragadtak a csajok. Szóval, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy egy álompasi a legjobb barátom. (Megjegyzem Eric tényleg jól néz ki, meg minden, de nekem sosem jutott eszembe, hogy barátságnál akár valami több is lehet kötünk, és szerintem neki sem.)
Feltápázkodtam a kanapéról és bementem a konyhába, megnézni, hogy van-e kávé holnap reggelre. Na ná, hogy nem volt, így arra jutottam, hogy lemegyek a boltba és veszek. Nem volt messze. Egy saroknyira lakok tőle. Persze ahzoz, hogy odáig eljussak, keresztül kellett mennem a környék legveszélyesebb utcáján, de már ismertem ezt a helyet, és az ottani rosszfiúk is láttak engen minden nap elmenni és visszajönni, ezért volt olyan szerencsém, engem békén hagytak. Hál' istennek! Egyszer volt köztük egy "új fiú" aki megpróbált kikezdeni velem, de még időben leállították a többiek. Ezek után meg is kapta a magáét a társaitól. Úgy látszik kedvelnek a rosszfiúk, aminek végül is örülök. Így legalább nem cseszegetnek, már elnézést a kifejezésért.
Felvettem a kabátom és lementem. A bejárati ajtót is kulcsra zártam.
Hamar végeztem a vásárlással. Végü is csak kávéért mentem le. Már épp visszafelé mentem, amikor pár fickó köbevett. Nagydarabok és ijesztőek voltak, vagyis olyanok, akikkel nem érdemes ujjat húzni.
-Hello, csinibaba! -szólt az egyik, mire mind elkezdett röhögni. Ennyit arról, hogy engem békén hagynak...
Észrevettem, hogy ezek a pasik nem idevalósiak. Még sosem láttam őket errefelé.
-Gyere, bulizz velünk, csinibaba!-mondta egy másik.
Körbenéztem. Eddig azt hittem, hogy "csak" négyen öten vannak, de tévedtem. Vagyis eredetileg annyian voltak, de közben csatlakoztak hozzájuk, így most voltak vagy húszan. Egy motoros bandába sikerült belebotlanom. Egy részeg motoros bandába. Kezdtem komolyan félni. Te jó ég! Hogy a francba fogok én innen kiszabadulni? Még egyet se tudnék leteríteni, nem hogy húszat! Remélem, ezek olyan "boldog-részeg" típusok, nem pedig azok a tombolós vadállatok.
-Na...gyere! Nézd, milyen szépen kérünk!
-Bocs, de dolgom van. Fontos! Nem lenne jó, ha elkésnék-motyogtam, de hallották.
-Szépen kértünk és nem jössz, akkor majd kényszerítünk!
-Hagyjatok békén! Hadd menjek el!
-Nem! velünk jössz!-mondta az egyik, miközben odajött hozzám és megragadta a karom.
-A füleden ülsz?-szólt egy hang a sötétből. MIndenki arra fordult. Egy férfi állt ott. Egyedül. Ő is nagydarab volt. Nagyobb mint a motorosok.
-Mit akarsz tőlünk?-kérdezte az egyik motoros.
-Én is ezt akartam kérdezni tőletek. Mit akartok ettől a nőtől?
A motorosok nem válaszoltak, csak nekiestek a férfinak. Úr Isten! Szét fogják verni!-gondoltam, de ekkor kettő bőrszerkós az út másik végében landolt.
A titokzatos férfi mégsem volt egyedül...