Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a frisst. Remélem megbocsátjátok nekem.
Jó olvasást!:)
-------------------------------------------------------------------------
Az egyik férfi odament egy másikhoz és beszélni kezdtek, míg a többiek folytatták a takarítást. Amikor befejezték a beszélgetést, az egyik elég fancsali képet vágott, a másik viszont szélesen vigyorgott. Összenéztek, majd rám, aztán megint egymásra. Az egyik a szemét forgatta. Ekkor odament hozzájuk egy harmadik.
- Készen vagyunk. - jelentette be.
Valamit még beszéltek, mire az a bizonyos harmadik hangosan felnevetett. Erre Mr. Fancsali képű bemutatott a másik kettőnek és elindult felém. Egy karnyújtásnyira tőlem megállt és azt mondta:
- Gyere. Hazaviszlek. Hol laksz?
Össze voltam zavarodva.
- Mi? Nem! - hebegtem, mire felvonta a szemöldökét. - Vagyis úgy értem, nem kell, köszönöm. Itt lakok a következő utcában.
- Hé...- hallottunk egy üvöltést - Mi a franc? Kapd már el! Hát ez nem igaz! Ez a rohadék az előbb még hulla volt!
- Látom! - ordította egy másik és a szökni készülő "hulla" után vetette magát, de az ügyesen eliszkolt előlük. - Ez aztán tényleg halott! Azt hiszem, eléggé le vagyok maradva! Én eddig abban a hitben éltem, hogy egy hulla nem szokott össze-vissza rohangászni, vagy egyáltalán bármit is csinálni, azon kívül, hogy HALOTT!- üvöltötte a társa képébe miután odaért hozzá. - Igazán szólhattál volna!
- Hé, hé, hé! -avatkozott közbe az egyik. - Nehogy már egymást is elkezdjétek püfölni!
Szörnyen idegesítő helyzettel álltam szemben. Folyton csak úgy emlegettem őket magamban őket, hogy: Egyik, Másik, Harmadik, Negyedik, Ez, Az, Amaz...stb., mivel csak egy nevet tudtam: Fred. A többiek pedig számomra névtelenek. (Ha igazán humoros akarnék lenni az mondanám, hogy Neveletlenek. Ha-ha...)
- Basszus. Szerinted, ha látom, hogy felkel egy hulla nem szólok?! -kiabált vissza a másik.
- Most aztán elég legyen! - emelte fel a hangját, Mr. Harmadik, mire mindenki odanézett és elhallgatott.
- Akkor menjünk. - szólt Mr. Fancsali képű előttem.
Kicsit zavarban voltam.
-Öhm...igazán kedves, hogy így törődtök velem, vagy ha nem is, de azért megmentettetek, de igazán nem szükséges hazakísérned! Tényleg közel lakom és nagyon hálás vagyok. Komolyan.
- A-aa...Muszáj elkísérjelek. Először is parancsba adták, másodszor pedig, mi van, ha megint megtámadnak?
- Először is, néha meg lehet szegni a parancsokat. Másodszor pedig, nem fognak megtámadni. - erősködtem.
-Ezt nem tudhatod. Amennyi őrült szadista járkál ezen a környéken, mint például ezek a motorosok, sosem tudhatod, hogy melyik fog neked esni.
-Oké, megadom magam. Kísérj haza, kérlek! - sóhajtottam.
Elmosolyodott és elindultunk haza. Lassan sétáltunk. Egy darabig csöndben voltunk, de nem bírtam tovább és megkérdeztem.
- Elárulod, hogy hívnak?
- Alex.
- Csak simán Alex?
- Csak simán Alex. - bólintott.
- Értem...Legalább már nem kell Mr. Fancsali képűnek hívjalak. - mondtam, mire halványan elmosolyodott.
- És téged hogy hívnak? - kérdezte egy újabb pár perc csöndes séta után.
- Heidi.
- Csak simán Heidi? - kérdezte egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Nem. Heidi Winter.
- Értem...Legalább már nem kell Miss Őrült Csajnak hívjalak. - válaszolta.
- Oké, ezt megérdemeltem. - mondtam vigyorogva.
Mivel már sötét volt rég, és erre felé nem volt egy lámpa sem ami működik, nem láttam óriási kísérőmet, pedig kíváncsi voltam rá, hogy nézhet ki.
Mikor odaértünk a házhoz, előszedtem a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Megálltam és szembefordultam Alexszel.
- Nem jössz be egy kicsit?
Nem láttam az arcát, de amikor megszólalt, lehetett érezni a hangján, hogy meglepődött.
- Hát...nem is tudom...nekem... - hirtelen elhallgatott. Nem értettem miért.
Mikor megszólalt, iszonyat halkan beszélt. Alig hallottam.
- Heidi! Kérlek amilyen gyorsan csak tudsz menj fel a lakásodba és jól zárkózz be! Értetted?
- Igen, de...
- Menj! - vágott közbe, majd betaszigált az ajtón és becsukta.
Most mi van? Mi történt? Nem értettem semmit, de jobbnak láttam azt csinálni amit mond. Felszaladtam, berontottam a lakásba és magamra zártam.
