Tizenhatodik rész (Alex)

Arra ébredtem, hogy Chris bevágódik a kocsiba.
- Na, mi van álomszuszék? - kérdezte.
- Ugye sült krumplit is hoztál?
- Basszus... azt elfelejtettem. Annyira koncentráltam, hogy mindenkinek eltaláljam a kedvencét, hogy elfelejtettem.
- Akkor úgy látszik nekem is be kell mennem...
- Ennyire ragaszkodsz hozzá?
- Igen. Tudd, hogy kaja terén nem engedek.
- Oké, itt várlak.
Nagy nehezen kimásztam a kocsiból és bementem. Még most is fájt minden porcikám.
- Hé, drága, beálljak egy kicsit a pulthoz?
- Aha, köszi, angyalom!
Erre felkaptam a fejemet. Drága? Angyalom? Biztos rosszul hallottam...
Odamentem a pulthoz.
- Jó napot! Mit adhatok? - kérdezte egy hang a pult alól.
Tuti, csak hallucinálok! Ez nem lehet!
- Egy adag sült krumplit kérek. - mondtam.
A hang tulajdonosa épp felegyenesedett volna - mellesleg túl hamar - így beverte a fejét a pult szélébe.
- Elnézés, csak... - kezdte, mikor újra rendesen állt, de elhallgatott, mikor meglátott.
Úgy látszik mégsem képzelődtem...
- Heidi - mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
- Alex? Öhm... máris hozom a sült krumplidat. - mondta, és elszáguldott.
Két perc múlva egy papír zacskóval jött vissza.
- Remélem nem gondoltad komolyan. - mondtam neki, miközben átadta nekem a zacskót.
- De.
- Akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem te tehetsz róla. Ez az egész így is úgyis megtörtént volna. Hidd el nekem.
- Már miért történt volna?
- Azért, mert...Sajnos ezt nem mondhatom el.
Odaadtam neki a krumpli árát, és azt mondta:
- Te tudod...
Ekkor egy férfi odajött Heidi mellé. Ugyan az volt, mint akit láttam bemenni a házba.
- Á, a híres Alex. Ugye?
- Igen. Ön pedig Eric. Ugye?
- Igen. Örülök, hogy megismerhetem. Jobban van? - érdeklődött.
Heidire néztem, aki olyan vörös volt, mint a zacskó a kezemben, és a földet bámulta.
- Kicsit - válaszoltam - De sajnos most mennem kell. Viszlát, szia.
- Viszlát.
Heidi csak intett.
Kimentem, és bekászálódtam a kocsiba.
- Most jut eszembe - szólalt meg Chris, és elindultunk - Láttam bent a csajod egy másik hapsival.
- Nem a csajom! És én is találkoztam velük. A haverjáé a kajálda.
- Haver? Biztos vagy te ebben?
- Teljesen.
Pár percig csöndben ültünk, majd Chris megint elkezdett beszélni. Öt percnél tovább sose tudta befogni.
- Hallod, még mindig ramatyul nézel ki. Talán, még rosszabbul is, mint mikor felszedtelek.
- Kössz... Tudod, még mindig baromira fáj mindenem, és ha ez nem lenne elég, kezdek álmos is lenni.
- Nem csodálom. Húzós volt ez a pár nap számodra.
- Nekem mondod?