Az ablakból pont nem lehetett az utcára, vagy a bejáratra látni, így nem tudtam mi történik. Már negyed órája vártam, hogy Alex valami hírt adjon magáról és arról, hogy mi történt. Egyszer csak egy nagyon rossz érzés fogott el. Úgy döntöttem, nem érdekel Alex mit mondott, lemegyek.
Felkaptam a kulcsom, kinyitottam az ajtót és leszaladtam. Helyesnek bizonyult az érzésem. Alex a földön feküdt, sebesen, körülötte minden - ő maga is - csupa vér. Sebek takarták egész testét. Te szent ég! Hisz ő olyan nagy és erős! Bele sem mertem gondolni ki, vagy mi tehette vele ezt a szörnyűséget. Oké, ennyi elmélkedés bőven elég! Most valahogy fel kéne vinnem a lakásba mielőtt még elvérzik itt nekem. Na de mégis, hogy a francba viszem fel? Én, egy kb. 75 kilós nő, egy kb. 120 kilós izom kolosszust? Ha elmennék segítségért... kit hívnék? És mit mondanék neki, mi történt? Talán Ericet felhívhatnám... de mire ideérne, lehet, hogy késő lenne. Na jó. Nagy levegő, és...
Megfogtam a hónalja alatt és elkezdtem ráncigálni a lift felé. Nagy meglepetésemre meg tudtam mozdítani. Nagyjából tíz percen keresztül húztam, mire beértünk a liftbe. Nem volt magánál.
Megnyomtam a gombot és a lift elindult. Utáltam ezt. Mindig is inkább lépcsőztem. De most muszáj volt.
Végre valahára felértünk. Szerencsére a szomszédokat itt nem érdekel senki és semmi, így nyugodtan és csendben, minden felhajtás nélkül behúzhattam Alexet a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése