Tizedik rész (Alex)

- Ó, te szent ég! - mondtam és ösztönösen a nadrágom zsebére raktam a kezem, hogy kitapogassam a telefonomat. Vagyis tettem volna, ha lett volna rajtam. Ugyanis egy szál alsógatyában és pólóban álltam ott.
- Öhm...- kezdtem zavartan - Merre van a telefonom?
- Hát, abból nem sok maradt.
- A francba!
- Kártyára voltak mentve a dolgok? - kérdezte, de nem tudtam, mit akar ezzel.
- Igen. Azt hiszem. A nagyja igen. Miért?
- Mert valami csodával határos módon a kártya egyben van.
- Az jó. De nem érek vele semmit, telefon nélkül. Azt hiszem...
- Nekem megvan az egyik régebbi telefonom. Nem valami tökéletes, de arra jó, hogy telefonálj, szóval oda tudom adni, ha kell.
- Az életemet mentenéd meg vele! - mondtam megkönnyebbülve. - Másodszor is. - tettem hozzá mosolyogva.
Ő is mosolygott és előkotorta egy fiókból a mobilt.
- Szívesen. - mondta - Másodszor is.
Odaadta a telefont, majd a kártyámat. Gyorsan összeraktam, bekapcsoltam és hívtam Iant. Az első csörgés után vette fel.
- Alex?
- Helló.
- Mégis hol a jó francban vagy és mit csinálsz? Napok óta eltűntél és nem szóltál egy szót sem. Kerestünk, de mintha a föld nyelt volna el...
- Ian...- most vettem csak észre, milyen nyúzott vagyok a hangommal egyetemben. Ian is észrevette mert ezt kérdezte:
- Jól vagy?
Hallottam, hogy ki van hangosítva a telefonja.
- Mostmár igen.
- Mi az, hogy 'mostmár'? Mi történet? - kérdezte Ted.
- Majd elmondom, ha visszaértem.
- Ja, és mi történt a telefonoddal? Nem tudtalak lenyomozni...
- Nem tudom. Valószínűleg ráeshettem és összetört.
Heidire néztem, aki vállat vont. nem tudta, én meg nem emlékeztem.
Sorba kérdezgettek, és mondogattak dolgokat.
- ...hol vagy?...
- ...érted megyünk...
- ...és ne is próbálj vitatkozni!
- Oké. - egyeztem bele. - Egy óra múlva találkozzunk a ... nem tudom a nevét. Mindegy. Abban az utcában, ahol összeakadtunk a bőrszerkós motorosokkal, rendben?
- Rendben. - mondták egyszerre és lerakták.
Heidihez fordultam.
- Előszedem a ruhákat... - mondta - ...remélem jók lesznek.
- Köszönöm.
éreztem, hogy valami nincs rendben Heidivel. Olyan fura képet vágott...

Kilencedik rész (Heidi)

Olyan gyorsan mentem el vásárolni és vissza, amilyen gyorsan csak tudtam. Alex hihetetlenül gyorsan gyógyult, de akkor sem akartam sokáig egyedül hagyni. Mindenféle kaját és italt vettem. Nem tudhatom, hogy mit szeret és mit nem.
Mikor hazaértem magunkra zártam az ajtót. Mióta Alex itt van mindig ezt csinálom. Bementem a vendégszobába ahol Alex volt. Az ágy szélén ült, lehajtott fejjel. Az ajtóban leraktam a cuccokat és odamentem hozzá. Nem nézett fel, de a fejét picivel feljebb emelte, jelezve, hogy észrevett.
- Hogy érzed magad?
Felkapta a fejét. Úgy nézett rám, mintha meg lenne rémülve. Aztán értetlenséget láttam rajta.
- Heidi?
- Igen?
- Hogy... hogy kerültem ide?
- Őszintén szólva, nem tudom, hogy tudtalak felcibálni ide, de sikerült.
- És azután mi történt?
- Hát...- elvörösödtem - Csupa vér voltál és szinte mindenhol sebek borítottak... ezért... szóval... leszedtem rólad a ruhádat és megmosdattalak, aztán kerítettem valami rendes ruhát és rád adtam. - hadartam el végül.
Ő csak mosolygott és azt mondat:
- Nagyon szörnyű volt?
- Öhm... hát csak... a sebek...- motyogtam, mire Alex felnevetett, majd feljajdult.
- Aú...
- Mi történt? - kérdeztem riadtan és odaléptem elé.
- Semmi, csak a nevetés nem a legjobb ötlet...
Nem értettem mi van velem.Még sosem aggódtam senkiért sem ennyire. Még Ericért sem, pedig ő a legjobb barátom. A családom meg már rég nem él vagy nem foglalkozik velem.
- A barátod telefonált...
- Ki?
- Nem tudom. Egy férfi. Hagyott üzenetet.
- Eric?
- Nem tudom.
Kimentem a telefonhoz és lenyomtam a gombot. Egy egész kis beszédet tartott. Gyorsan felhívtam Ericet.
- Szia. Végre! - szólt bele a telefonba.
- Szia. Sajnálom, hogy nem hívtalak, csak... nem voltam valami jól... és...
- Heidi, Heidi, Heidi... Ha valamit nem akarsz elmondani, nyugodtan közöld velem, hogy "semmi közöd hozzá, drága" vagy valami, de Ne Hazudj, kérlek! Nem bírom!
- Bocsi! Sajnálom. Majd valamikor elmondom, ha tehetem, de jól vagyok, szóval nyugi! Semmi bajom!
- Rendben, akkor azt mondom odabent, hogy beteg vagy...
- Köszönöm, Eric! Nagyon hálás vagyok. Ha bármi van, hívlak!
- Remélem is! Na szia. Jó légy, angyalom!
- Rendben. Szia, drága. - mondtam mosolyogva és letettem a telefont.
- Hiányol téged? - hallottam Alex hangját az ajtóból.
- Kicsit.
- Nem kéne elhanyagolnod miattam a barátod.
- Túléli. Amúgy is megérti... gondolom... végül is már legalább 15 éve ismer.
- Olyan rég óta vagytok együtt? - kérdezte meglepetten.
Ó! Azt hiszi... Végre leesett, hogy gondolja azt, hogy "barát".
- Jaj, nem! Ő nem úgy barát. Vagyis... úgy értem, hogy nem a pasim. Eric a legjobb barátom.
- Ó, bocsánat, én csak...
- Semmi baj.
Egy darabig álltunk egymással szemben, majd megszólalt.
- Mennyi ideig nem voltam magamnál?
- Úgy... 4 napig.

Nyolcadik rész (Alex)

Mikor felébredtem világos volt. Ó, a rohadt életbe... Minden porcikám fájt, ráadásul nem ismertem a helyet ahol voltam. Lehet, hogy elrabolt? Nem. Az nem lehet. Ez a hely nem úgy nézett ki mint egy bűntanya. Kedves helység volt, lágy színekkel, finom illatokkal.
Egy telefon csörrent. Nem vették föl, így bekapcsolt az üzenet rögzítő. Egy férfi beszélt.

"Nem tudom, hol vagy és mit csinálsz, de nagyon aggódom érted, angyalom. Napok óta nem hívtál és dolgozni sem jöttél. Kérlek, szépen kérlek, feltétlenül hívj fel, ha ezt megkaptad! Ha nem, átugrok hozzád. Csók angyalom. Várom a hívásod!"

Ekkor kezdett beugrani, hogy mi is történt valójában. De hogy kerültem ide fel? Tuti nem ő hozott be. Nem bírna el.

Hetedik rész (Heidi)

Az ablakból pont nem lehetett az utcára, vagy a bejáratra látni, így nem tudtam mi történik. Már negyed órája vártam, hogy Alex valami hírt adjon magáról és arról, hogy mi történt. Egyszer csak egy nagyon rossz érzés fogott el. Úgy döntöttem, nem érdekel Alex mit mondott, lemegyek.
Felkaptam a kulcsom, kinyitottam az ajtót és leszaladtam. Helyesnek bizonyult az érzésem. Alex a földön feküdt, sebesen, körülötte minden - ő maga is - csupa vér. Sebek takarták egész testét. Te szent ég! Hisz ő olyan nagy és erős! Bele sem mertem gondolni ki, vagy mi tehette vele ezt a szörnyűséget. Oké, ennyi elmélkedés bőven elég! Most valahogy fel kéne vinnem a lakásba mielőtt még elvérzik itt nekem. Na de mégis, hogy a francba viszem fel? Én, egy kb. 75 kilós nő, egy kb. 120 kilós izom kolosszust? Ha elmennék segítségért... kit hívnék? És mit mondanék neki, mi történt? Talán Ericet felhívhatnám... de mire ideérne, lehet, hogy késő lenne. Na jó. Nagy levegő, és...
Megfogtam a hónalja alatt és elkezdtem ráncigálni a lift felé. Nagy meglepetésemre meg tudtam mozdítani. Nagyjából tíz percen keresztül húztam, mire beértünk a liftbe. Nem volt magánál.
Megnyomtam a gombot és a lift elindult. Utáltam ezt. Mindig is inkább lépcsőztem. De most muszáj volt.
Végre valahára felértünk. Szerencsére a szomszédokat itt nem érdekel senki és semmi, így nyugodtan és csendben, minden felhajtás nélkül behúzhattam Alexet a házba.

Hatodik rész (Alex)

Nem fogok elbírni vele egyedül. A többieket sem tudom felhívni. Észrevenné és amúgy sem érnének ide időben. De ha nekem jön, nem fogom hagyni magam. Ráadásul Ian rám bízta Heidit is. Milyen szép név. Heidi...
Ó, hogy az a... Mi a franc ütött belém? Milyen szép név? Basszus.
Megláttam a sötétben, amint felém tartott a vámpír. Egy gonosz, nagybetűs VÁMPÍR. Én és a Harcosok "csak" fél-vámpírok vagyunk és a fél-vámpírok nem tudnak elbánni egy kifejlett vámpírral, ha úgy adódik. Szar ügy... Nagyon is. Ha ez most nekem esik, nincs rá garancia, hogy élve megúszom. A francba! Nem így terveztem a halálomat...
Miközben ezen elmélkedtem, nem vettem észre, hogy milyen közel került hozzám ez a rohadék. Aztán megtámadott, én pedig hanyatt vágódtam, ahogy rám ugrott. Nem vagyok félős típus - hogy is lehetnék, hisz Harcos vagyok?! - de most azért elrebegtem egy imát magamban, majd erre gondoltam:

Édes Istenem, add, hogy ezt túléljem!