Huszonötödik rész (Heidi)

- Gyere. - nyújtotta a kezét Alex. - Megmutatom merre van a szoba.
Megfogtam a kezét, és leugrottam az ágyról. Hirtelen rám tört egy késztetés, hogy érintsem meg az arcát.Csak egy pillanatra. Csak egy érintés. Nagyon szerettem volna, de úgy döntöttem, nem most.
Egy folyosón mentünk, ahol bekanyarodtunk jobbra. ott a második ajtón benyitott Alex, és bementünk.
A szobában mindent sötét színek uraltak. Leginkább a fekete, szürke, vagy a kék. Alex elengedte a kezemet - sajnos. Szívesen fogtam volna még. Akár örökre is, ha kell - ,és körbevezetett. Három részből állt. Egyikben egy ágy, és egy íróasztal volt. A másik egy fürdőszoba volt. A harmadik volt a legkisebb, egy gardróbszoba, aminek volt egy része, amit nem lehetett kinyitni. Nem kérdeztem meg, mi van ott, mivel, ha olyan lenne, elmondaná.
Az ágy hatalmas volt. (kb. kétszer akkora, mint az enyém, pedig azért az sem mondható éppenséggel kicsinek. Ezen legalább tízen elfértek volna...) Leültem rá.
Alex már ment volna. Épp nyitotta az ajtót, mikor rászóltam.
- Várj!
Megfordult, és rámnézett.
- Nem...nem maradnál? Nem akarok egyedül lenni, és az ágyon is tudunk osztozni bőven.
Egy darabig csak nézett, majd azt mondta:
- Akkor sajnos el kell viselned, hogy egy szál alsógatyában vagyok. - mosolyodott el.
- Volt már ennél ezerszer rosszabb dolog is, amit el kellett viselnem.
- Akkor...jó éjt. - mondta, és lekapcsolta a villanyt.
- Jó éjt. - mondtam én is, és felhúztam a lábam az ágyra, majd betakaróztam.
Éreztem, ahogy Alex alatt lesüllyed az ágy, ahogy lefeküdt.
Nem tudtam aludni. Először is azért, mert nem igazán voltam álmos. Másodszor pedig azért, mert a szívem úgy járt, mint a... nem is tudom... hát, majd kiugrott a helyéről. Hogy miért? Nos azért, mert szerettem Alexet, amit el is mondtam neki - na jó, csak utaltam rá - és most itt fekszik tőlem kb. egy karnyújtásnyira. Ez hihetetlen.
Háton feküdtem, amit csak tíz percig bírtam. Oldalra fordultam, de ezt sem bírtam sokáig. Egyszerűen nem tudtam elaludni.
- Alex. - suttogtam, és felé fordultam. - Alszol?
- Nem.
- Nem tudok aludni.
- Én sem.
Közelebb húzódtam hozzá. Erre felfigyelt, és ő is az oldalára fordult.
- Tudom, elég hülyén tudok időzíteni, de... - na, most ugrik a majom a vízbe! - Szeretlek! Teljes szívemből, és nem érdekel, hogy mi a munkád, vagy hogy ki vagy valójában... Nem érdekel semmi.
- Hát... ez tényleg elég fura időzítés ehhez, de... én is szeretlek - mondta, és a végén már csak olyan messze volt tőlem, hogy az orrunk pont nem ért össze.

_____________________________________________________

Sajnálom! Úgy érzem félnem kéne. :P Itt abbahagyni...