Harmadik rész (Heidi)

Tátott szájjal bámultam a motorosok és az ismeretlen jótevők harcát. Bunyózás közben úgy beszélgettek, mintha csak otthon ülnének a kanapén, meccset nézve, kezükben egy üveg sörrel. Ez hihetetlen! Mintha meg sem kottyanna nekik, amikor teljes erőből behúznak, vagy megrúgják őket. Öten voltak. Húsz ellen. Mégis könnyű szerrel elgyepálták a bőrszerkósokat. Még jó, hogy bírom a vért, különben tuti rosszul lettem volna. Az egyik motorost leszúrta...ki is? Mondták a nevét...Á igen! Fred. Már csak az a kérdés, hogy honnan, és hogyan csöppentek ide, na meg, hogy miért segítettek. Igen, igen, csak segítettek, mert már mindegyik motoros a földön elterülve feküdt holtan, vagy félholtan. Én meg csak ott álltam, mint egy hülye, és őket bámultam, ahogy "eltakarítottak maguk után". Nem zavartatták magukat. Végezték a -gondolom- munkájukat. (Olyan rutinszerűen csinálták azt az egészet, hogy tuti nem ez volt az első alkalom!) és én még most is ott állok és bámulok. Azt hiszem megbolondultam. Egy épeszű ember már rég elmenekült volna. De én nem. Á, nem. Miért is?!