Harmadik rész (Heidi)

Tátott szájjal bámultam a motorosok és az ismeretlen jótevők harcát. Bunyózás közben úgy beszélgettek, mintha csak otthon ülnének a kanapén, meccset nézve, kezükben egy üveg sörrel. Ez hihetetlen! Mintha meg sem kottyanna nekik, amikor teljes erőből behúznak, vagy megrúgják őket. Öten voltak. Húsz ellen. Mégis könnyű szerrel elgyepálták a bőrszerkósokat. Még jó, hogy bírom a vért, különben tuti rosszul lettem volna. Az egyik motorost leszúrta...ki is? Mondták a nevét...Á igen! Fred. Már csak az a kérdés, hogy honnan, és hogyan csöppentek ide, na meg, hogy miért segítettek. Igen, igen, csak segítettek, mert már mindegyik motoros a földön elterülve feküdt holtan, vagy félholtan. Én meg csak ott álltam, mint egy hülye, és őket bámultam, ahogy "eltakarítottak maguk után". Nem zavartatták magukat. Végezték a -gondolom- munkájukat. (Olyan rutinszerűen csinálták azt az egészet, hogy tuti nem ez volt az első alkalom!) és én még most is ott állok és bámulok. Azt hiszem megbolondultam. Egy épeszű ember már rég elmenekült volna. De én nem. Á, nem. Miért is?!

Második rész (Alex)

-Na végre...-mondtam- Jó, hogy voltatok olyan kegyesek, hogy idetoltátok a seggeteket!
-Hé...Nyugi Alex! Itt vagyunk és kész, nem?
-De...
-Amúgy mit akarsz te a fél-démonoktól?
-Megtámadtak egy nőt...
-Alex, Chris, hallom jól elbeszégettek, de kicsit püfölhetnétek erősebben ezeket a pokolfajzatokat. Így sosem végzünk!
-Bocs Ian...-mondtuk egyszerre Chrisszel.
-Hé, Fred...-kiáltottam.
-Egy...pillanat...-mondta Fred, és leszúrta az egyik fél-démont.-Igen?
-Segítenél?-kérdeztem, miközben behúztam egyet az egyik motorosnak. Hatan jöttek nekem egyszerre.
Szerettem harcolni, de per pillanat, most nem volt kedvem. Ritka az ilyen, de előfordul.

Első rész (Heidi)

Mint minden hétvégén, most is otthon ültem, kezemben egy zacsi popcornnal, és a TV-t bámultam. El fogok hízni! Ha így folytatom, akkor biztos! De mindegy. Úgy sincs senki, akinek tetszenem kellene. Se család, se senki. Csak munkatársak, akiknek a többségét ki sem állhatom. Össz-vissz egy barátom van. Eric, akit már vagy 15 éve ismerek. MIndig is ő volt a legjobb barátom. Persze voltak lányok is akikkel jóban voltam, de Eric, bármi volt,mindig mellettem állt, és igen, minidg is csak legjobb barát volt. Semmi más. Se több, se kevesebb nem volt soha. Egyszer volt egy barátnője, akitől ultimátumot kapott: ő, vagy én. Ekkor Eric nagyon kiakadt és kitette a csajt, pedig én azt hittem, hogy őt választja. Persze Ericre ragadtak a csajok. Szóval, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy egy álompasi a legjobb barátom. (Megjegyzem Eric tényleg jól néz ki, meg minden, de nekem sosem jutott eszembe, hogy barátságnál akár valami több is lehet kötünk, és szerintem neki sem.)
Feltápázkodtam a kanapéról és bementem a konyhába, megnézni, hogy van-e kávé holnap reggelre. Na ná, hogy nem volt, így arra jutottam, hogy lemegyek a boltba és veszek. Nem volt messze. Egy saroknyira lakok tőle. Persze ahzoz, hogy odáig eljussak, keresztül kellett mennem a környék legveszélyesebb utcáján, de már ismertem ezt a helyet, és az ottani rosszfiúk is láttak engen minden nap elmenni és visszajönni, ezért volt olyan szerencsém, engem békén hagytak. Hál' istennek! Egyszer volt köztük egy "új fiú" aki megpróbált kikezdeni velem, de még időben leállították a többiek. Ezek után meg is kapta a magáét a társaitól. Úgy látszik kedvelnek a rosszfiúk, aminek végül is örülök. Így legalább nem cseszegetnek, már elnézést a kifejezésért.
Felvettem a kabátom és lementem. A bejárati ajtót is kulcsra zártam.
Hamar végeztem a vásárlással. Végü is csak kávéért mentem le. Már épp visszafelé mentem, amikor pár fickó köbevett. Nagydarabok és ijesztőek voltak, vagyis olyanok, akikkel nem érdemes ujjat húzni.
-Hello, csinibaba! -szólt az egyik, mire mind elkezdett röhögni. Ennyit arról, hogy engem békén hagynak...
Észrevettem, hogy ezek a pasik nem idevalósiak. Még sosem láttam őket errefelé.
-Gyere, bulizz velünk, csinibaba!-mondta egy másik.
Körbenéztem. Eddig azt hittem, hogy "csak" négyen öten vannak, de tévedtem. Vagyis eredetileg annyian voltak, de közben csatlakoztak hozzájuk, így most voltak vagy húszan. Egy motoros bandába sikerült belebotlanom. Egy részeg motoros bandába. Kezdtem komolyan félni. Te jó ég! Hogy a francba fogok én innen kiszabadulni? Még egyet se tudnék leteríteni, nem hogy húszat! Remélem, ezek olyan "boldog-részeg" típusok, nem pedig azok a tombolós vadállatok.
-Na...gyere! Nézd, milyen szépen kérünk!
-Bocs, de dolgom van. Fontos! Nem lenne jó, ha elkésnék-motyogtam, de hallották.
-Szépen kértünk és nem jössz, akkor majd kényszerítünk!
-Hagyjatok békén! Hadd menjek el!
-Nem! velünk jössz!-mondta az egyik, miközben odajött hozzám és megragadta a karom.
-A füleden ülsz?-szólt egy hang a sötétből. MIndenki arra fordult. Egy férfi állt ott. Egyedül. Ő is nagydarab volt. Nagyobb mint a motorosok.
-Mit akarsz tőlünk?-kérdezte az egyik motoros.
-Én is ezt akartam kérdezni tőletek. Mit akartok ettől a nőtől?
A motorosok nem válaszoltak, csak nekiestek a férfinak. Úr Isten! Szét fogják verni!-gondoltam, de ekkor kettő bőrszerkós az út másik végében landolt.
A titokzatos férfi mégsem volt egyedül...